A vállalkozás vezetőjének gondolatai

Vállalkozásomat 1989-ben kezdtem. Több éven keresztül gyűjtöttem Észak-magyarország területének ősi famotívumait, majd ugyancsak éveken keresztül a Kárpát-medence motívumait is. Ennek eredményeképpen sikerült újjáélesztenem a XIX. sz. végi – XX. sz. eleji Dél-borsod - i térségben található Mezőkövesd és környékének -fakultúráját. Jelenleg több mint hatvan településen találhatók meg munkáim, szinte az ország egész területén, ezen kívül Erdélyben és a Partium területén is, valamint eljutottak külföldre is, többek között Ausztráliába, Ausztriába, Franciaországba, Indiába, Kanadába, Németországba, Olaszországba, Spanyolországba és az USA-ba is.


Sokak által elfogadott tény, hogy a gondosan, művészileg formált kapuzataink, oromfalaink, tornácaink hazánk faragóművességének legszebb darabjai. A régi időben falvak és városok reprezentációs eszközeként, szimbólumaként jelentek meg. Magyarságunk megőrzéséhez, településeink sajátos jellegének megóvásához fontosnak tartom népi és polgári fakultúránk újjáéledését, elterjedését. Trianon után elmaradt a kárpátaljai és az erdélyi fa utánpótlása, ezzel megszűnt az addig művelt fakultúra is. Egyedül Erdélyben folytatódott tovább, bár ott is sokat hanyatlott.


Cégünk éppen ezért is vállalja az egyszerű és bonyolult építészeti díszítőelemek gyártását és kivitelezését a népi iparművészet és a polgári motívumok területén egyaránt. Az ország bármely területén, a Kárpát-medencében és külföldön is vállalunk munkát. Mintáinkat igény szerint minden esetben a helyi hagyományokhoz igazítjuk. Korhű módon igyekszünk visszaadni az egykori paraszti, polgári és nemesi családok motívumait. Cégünk állandóan kutatja a múlt fából készült emlékeit, így biztosan állíthatjuk, hogy mi rendelkezünk ezen a téren az egyik leggazdagabb motívumkinccsel hazánkban. Ezért tudjuk bátran vállalni bármely tájegységre jellemző népi és polgári ihletésű tárgyak elkészítését.


Feladatunk elsősorban díszítésre, de az általános munkák elvégzésére is hivatott. Honlapunkon sok olyan tárgyat talál, amelyet megvásárolhat és saját kezűleg is felszerelhet. A megrendelt termékeket másutt jelenleg nem kaphatja meg, ezek kizárólag ezen az internetes oldalon vagy mezőkövesdi telephelyünkön rendelhető meg a Mátyás u. 61. sz. alatt.


Keressük ugyanakkor azokat az eladókat, akik tisztes haszon fejében Magyarország néhány pontján árusítanák termékeinket, ezzel is elősegítve a magyarság egymásra találását és felébredését, nemzeti önismeretünk gazdagítását.


Ugyancsak a magyar stílusra jellemző díszítéssel vállaljuk térelválasztók, előtetők, autóbeállók, kutyaházak, garázsok, balkonládák, pergolák, filagóriák, kerti pihenők, templomkapuk, harangházak stb. elkészítését.


Honlapunk időnként, várhatóan negyedévente bővül, érdemes figyelni. A mintakincsek és a fényképek szerzői jogvédettek, így azok csak cégünk engedélyével használhatók fel vagy sokszorosíthatók.


Kutatásainkat továbbfolytatva maradunk ismeretlenül is az Önök iránti tisztelettel.